Ha már megfogalmazódott bennem a döntés: rendben, belekezdek egy önismereti folyamatba, még mindig ott a kérdés, hogy kihez menjek. Valaki olyat szeretnék találni, aki figyel rám, akinek szívesen mondom, hogy vagyok, aki kellő tudással rendelkezik a saját szakterületét illetően. Hogyan találok ilyan szakembert? Hát ajánláson keresztül.

Bonyolíthatnám, de ez ilyen egyszerű. Minden esetben barát vagy kolléga ajánlott olyat, akinél ő is megfordult. Csodás dolog a net és a social media, de valójában ebben az esetben is az ajánlás működik. Hogy miért? Mert fontos a személyes benyomás, ez esetben a baráté vagy kollegáé. Máris bizalmat szavazok a szakembernek.

Akkor, mégis miért írok erről? Mert az ajánlással választás egy dolog. A következő, ami ennél is fontosabb, annak a megfigyelése, hogyan érzem magamat a találkozások alatt és után. Mert lehet valaki a szakmájában nagyon jó, és az is lehet, hogy a barátomnak ő volt a megfelelő szakember, de attól még előfordulhat, hogy velem nem ez a helyzet. Kétszer is megtörtént velem, hogy elmentem valakihez, akit jó szívvel ajánlottak, és mégsem lett belőle hosszabb folyamat.

Mire figyelek ilyenkor?

• milyen belépnem arra a helyre, ahol a szakember dolgozik
• hogyan fogad
• milyen az ülés ritmusa
• érzem-e, hogy figyelemmel van felém
• meg tudok-e nyílni
• a keretek tiszták, és azokat tartja is
• úgy enged el, hogy tudom folytatni a napomat

Szóval a “kémiára” figyelek. És azt is gondolom, ennek a megfigyelésére egy ülés nem feltétlenül elég. Elég lehet, de én az első ülésnél izgulok, akár zártabb is vagyok. Szükségem van 2-3 ülésre, hogy ezeket megérezzem.

És ha ezek rendben vannak, tudom, hogy jó helyen vagyok. Valaki olyan kísérésével foglalkozhatok magammal, aki figyel rám, érez és ért engem. Számomra ez a legfontosabb.